Samhain

Az éjfekete BMW-mmel most parkoltam le a mini kastélyunk előtt. Los Angeles-ből költöztünk ide Sunshine-al. Sunshine a húgom. Az ide az Saleem-et jelenti. Egy csodálatos házat vettünk, ami már inkább villa mint ház.
-Te Moonlight, biztos jó ötlet volt otthagyni Los Angeles-t?
-Tudod jól, hogy jó döntés volt...
-Igazad van. Los Angeles-ben túl nagy volt a nyüzsgés.
De vajon biztos jó ötlet volt-e ott hagyni a biztonságot jelentő nyüzsgést? Vagy csak a legnagyobb "hibám" vezérelt? Talán. Ezt én nem tudom megítélni.
A költöztető munkások hamarosan végeznek így nemsokára gyakorolhatok tovább.
-Nyáúú!!
-Ó, Midnight teljesen megfeledkeztünk rólad! Bocsi!
-Hmm... Talán egy kis meleg tejjel kiengesztelhettek...
-Majd ha már csak mi leszünk itt kaphatsz kettő tállal is is!
-Úgy is jó. Nyaaa...
Midnight, a fekete kandúrunk, jólesően nyújtózott egyet. Nem, ő nem egy beszélő macska, mi értjük a nyávogását. Ez úgy lehet hogy én és Sunshine boszorkányok vagyunk. Nem, mi nem vasorrú bába stílusú boszorkányok vagyunk, nem kotyvasztunk zöld, lila vagy egyéb színű főzetet, mi csak varázsolunk, és néha egy két bájitalt készítünk. Mint mondtam, nem nagy üstben valami zöld, tűzön rotyogó cuccot keverünk egy méteres fakanállal, sima lábasban (pókszem, pókláb és egyéb nélkül) leves szerű főzeteket készítünk maximum.
Amikor a költöztető munkások elmentek elkezdtünk "kicsomagolni". ez a "kicsomagolás" abból áll hogy kibontjuk a dobozokat majd egy-egy lámpát vagy könyvet vagy valami mást kirepítünk a dobozból és addig bűvöljük míg a helyére nem kerül. Így percek alatt elkészülünk a kipakolással és rendezkedéssel.
Közeledik a Halloween, vagy ahogy mi hívjuk, a Samhain. Ez egy ősi kelta ünnep, amit már évszázadok óta tartanak az emberek is, és a boszorkányok és egyéb szellemek is. Először csak mi, természetfeletti lények ünnepeltük, azonban az embereknek megtetszett a téma. Szörnyek. Így hívnak minket. Először mindenkinek tetszett hogy az emberek hívnak valahogy, elfogadnak, mint másik emberszerű faj. Majd megjelentek a horror filmek és mindennek vége lett. Minden emberben az maradt meg hogy beférkőztünk közéjük, és csak lehetőségre várunk hogy kiirthassuk őket. Többé nem lehettünk saját alakunkban, rejtőznünk kellett. De ezzel nem ér véget a "szörnytöri". Akinek bármi köze volt egyetlen egy DEFÁTFL-hez (Deviáns, Ember Felett Álló Természet Feletti Lény) máglyán elégették. Ezt az utókor úgy ismeri boszorkány égetések. Azonban nem csak boszorkányokat égettek. Volt ott minden: vérfarkas, zombi, vámpír, frankeinstein szörnye, stb.... stb... Ez egy szomorú történelem...
Nyugisan pakolásztunk amikor mindkettőnk telefonja pityent. Amikor megnéztem az SMS-t a fájdalomtól és a dühtől eltorzult arccal néztem Sunshine-ra.
     Borzasztóan sajnálom hogy rossz hírekkel szolgálhatok csak. Adelia maghalt. Ha tudni akarjátok a részleteket akkor találkozzunk a kriptában.
Adelia a legjobb barátnőm pici korom óta. Most hogy meghalt, megértettem mi az a világfájdalom.
A kripta az Agustine temető-ben van. Ott szoktunk tanácskozni, azonban most azért megyek oda hogy megtudjam mi történt Adelia-val.
Amikor megérkeztünk a temetőbe már várt ránk Luna.
-Szóval eljöttetek.
-Mondd mi történt az egyik legjobb boszorkánnyal, akit még a Varázslatos 100-on belül, a 20 legjobb közé is beválasztottak.
-Megölték. Szelenit kristályt használtak.
-Szelenitet?????
-Igen, azt.
-Azok a ********* hogy merészelik.....?????
A szelenit kristály elveszi a boszorkányok erejét, és akár ha elég nagy meg is öli. Minél nagyobb annál veszélyesebb. Ha például valaki egy kis medál nagyságút hord, csak nem tudunk varázslatot használni az illetőn. De ha például 2-3 centis, akkor már elveheti 5-6 vagy több méteres körön belül a varázserőnket. De ha már 5 centis.... 20 méteren belül nem tudunk varázsolni, 10 méteren belül elveszítjük az erőnket, 5 méteren belül... meghalunk.
-Moonlight! Nyugodj meg!!
-Hogy nyugodhatnék meg??? Megölték azt akit már majdnem csecsemő korom óta ismerek!!!!
-Nyugi!!!
-Kik tették?
-Nem vagyok benne biztos, de mintha 5 csuklyás alakot láttam volna elmenekülni a holttesttől.
-Ki.....
És ekkor összeállt a kép. 5 csuklyás alak.... szelenit kristály... elég nagy ahhoz hogy megöljön egy boszorkányt... Bosszú! Adelia 5 éve megölt egy vámpírt mert veszélyeztette a létünket. El akarta árulni, hogy mi, boszorkányok létezünk. Idegesítő alak volt az a vámpír, az tuti. Nagy családja van, sok testvére, tehát ellenünk megvan a túlerő. Gazdagok is. (a szelenit ritka kristály) Csak ők lehettek! 5-en vannak, nappal nem mászkálhatnak, mert elégnének, rájuk nem hat a szelenit. És ilyenkor jön el az a pont, amikor nem érdekel kivel mi történik, megölöm azt a nyomorultat aki miatt elvesztem a fejem.

-Ugye nem.... Moonlight ne csináld! Nem teheted! Nem írhatod ki a családját!

De ezen a ponton már józan ésszel nem lehet hatni rám.

-Azt te csak hiszed szívecském.....

-Moon.... light....

Nyögte Luna miután rájött hogy ha azt mondom "szívecském" már az se érdekel ha egy fajt kell kiirtanom megölöm azt a mocskot aki miatt dühös lettem. Sunshine és Luna egyszerre ugrott hogy lefogjon, de mivel én vagyok az egyik legügyesebb boszorkány, nem tud senki elkapni ha egyszer gyilkoló üzemmódba váltok. Egy féloldalas mosollyal az arcomon, kisétáltam a kriptából. Ma telihold lesz. Pont mint amikor születtem. "Gyönyörű teliholdas éjszaka volt amikor megszülettél, Moonlight. És te pont éjszaka születtél, amikor már javában világított a hold. Ezért lett Moonlight a neved." Anya teliholdkor mindig elmondta ezt nekünk. Először nem tudtam miért majd rájöttem: teliholdkor minden boszi erősebb egy kicsit. Feltöltődünk mágiával. De én teliholdkor nem erősebb leszek, hanem 2-szer jobbak lesznek a képességeim. És ahogy növök úgy erősödöm és ha ez még nem lenne elég a telihold is egyre nagyobb hatással van rám. Erősebb vagyok teliholdkor Miss 1-nál is. (Mindenki neve titok, hogy ne árulhassuk el ki boszorkány csak a top 100 -ban lévőket a helyezésük szerint hívjuk) Miss 1 a legerősebb boszorkány a 21. században. De teliholdkor még őt is lenyomom.

Sunshine-al néha összekapunk, ezért ilyen esetekre vettem magamnak egy kis faházát a tóparton. Ez nem csak búvóhely, egyben minibázis is. Elkezdtem adatokat gyűjtögetni, hol lehetnek azok a mocskos vámpírok, átnéztem a város térképét, hova bújhatnak az erdőben nappal, meg ilyenek. Végül egy 16. századi kastélynál lyukadtam ki, ami már 100 éve "elhagyatott". Egy helyi legenda szerint 100 éve kiköltözött az akkori király a kastélyból, mely után lakatlan volt 50 évig. A helyiek és a turisták is kíváncsiságból néha felmentek szétnézni, hogy milyen volt a kastély. De aztán egyik napról a másikra valaki fel akart menni a kastélyhoz, de egy elsuhanó árnyat látott elmenni az egyik romos ablak előtt. Akkor kezdődött a horror turizmus, és aki élt-halt a horrorért, szinte mindenki elment az elhagyatott "horror" kastélyhoz. De csak pár ember tért vissza, az is fél őrülten. Azt állították hogy egy összeaszalódott test, odament a társukhoz és elszívta belőlük az életet. Szerintem egy kiszáradt vámpír horda lehetett a kastély új lakója, mert a múmiák nem sétálnak csak úgy. A másik ok hogy csak mi, és a vámpírok képesek kiszívni az "életet" egy emberből. És tudtommal betiltották nálunk hogy az embereket összeaszaljuk.

Szóval, megvannak, azt is tudom hogy van náluk szelenit, ráadásul nagy. Ezzel még lesz probléma, de már tudom hogy oldom meg. Az is biztos hogy ma már nincs kedvem velük foglalkozni. Szóval szeretettel vár a pihe-puha ágyikó, de előtte még egy forró, levendulás fürdő.

Hajnalban arra ébredtem hogy a vihar az ablakomat csapkodja. Elég kellemetlen ébredés mit ne mondjak. De ha már itt tartunk akkor ideje lesz felkészülni a vámpír vadászatra.

A gardróbban találtam egy hosszú fekete bőr kabátot sok zsebbel. Ez jó lesz! És van két katana a pincében amit nem rég hoztam ide. Tökéletes a vámpír vadászathoz. Felvettem egy fekete ruhát amit úgy találtam nem fog gátolni a harcban. Még várok napfelkeltéig aztán kezdődhet a vadászat!

A nap első sugarai arany fénybe vonták a még kihalt várost. A házak tetején táncot jártak a napsugarak, ahogy egyre magasabbra és magasabbra emelkedett a nap. A város percekig úgy festett mint egy arany város. Majd ez a csodálatos látvány véget ért hogy átadhassa helyét a nappali fénynek. Felugrottam egy háztetőre hogy szétnézzek látok e valami furát, ekkor azonban a halántékom elkezdett fájni. Nem csak sima fájdalom volt, ahogy megéreztem összegörnyedtem és a tetőre zuhantam védtelenül. Mielőtt még elájultam volna egy sötét alakot láttam homályosan, majd minden elsötétült. Még eszméletemnél voltam, már nem láttam csak hallottam egy gúnyos, fülsértő, vérfagyasztó kacajt. Aztán filmszakadás.
Amikor magamhoz tértem, egy cellában találtam magam. A nyakamon egy vastag vas gyűrű volt, ahogy a bokáimon és a csuklóimon is. Szuper! Ennél jobb nem is lehetne! Aztán amikor varázslatot akartam használni nem jutottak eszembe a szavak. Úgy tűnik tévedtem. Lehet rosszabb a láncnál.

Bedrogoztak. Így hadakozhatok, gondolkozhatok, csinálhatok,  azaz próbálkozhatok csinálni bármit, nem fog menni. Klassz!
Súlyos vascsizmák ütemes kopogása ütötte meg a fülemet. Majd a cellám ajtaja előtt megállt. Halk pusmogás hallatszott, majd kattant a zár. Nyílt az ajtó, és előbukkant mögüle a vascsizmák tulajdonosának alakja. majd ahogy a sötét cella megtelt fénnyel kirajzolódott fogva tartóm arca is.
-Ej, ej te kis boszi..... betolakodtál a területünkre. Pedig tudnod kellett volna hogy oda nektek tilos a belépés. Főleg a napfelkeltekor. Nappal sem szabadna ott lennetek, nemhogy hajnalban...

Odasétált hozzam és úgy oldalba rúgott hogyha tippelnem kéne azt mondanám 3 bordám tört el. Felnyögtem majd belém hasított a mindent elsöprő fájdalom. Az a tag előttem aki belém rúgott vigyorogva állt fölöttem. A fájdalmat tűrtem egy darabig majd felüvöltöttem. Akik a cellámban tartózkodtam összerezzentek. Pedig lássuk be nem szoktak hidegvérű gyilkosok egy nő sikoltására összerezzenni.

-Te kis @#$€%! Ne sikoltozz mert kibelezlek!!

Majd elkezdett kérdezgetni hogy mit keresett nálam két katana fényes nappal, miért sétáltam a területükön, és még sok más amit nem is értettem honnan jött, mit gondolt, hogy érti a kérdéseket. Majd amikor ezekre nem tudtam felelni, meg fenyegetett.

-Válaszolj! Vagy azt akarod hogy a drágalátos húgodnak baja essen?

Ezt úgy mondta mint egy filmbeli karakter. Először komoran de szigorúan, majd ahogy hagyták el a száját a második mondat szavai úgy húzódott ördögi vigyorra a szája. A pupillám a normálisnál kétszer nagyobbra tágult a rémülettől hogy azt tehetnek vele amit akarnak ha nem válaszolok a kérdésekre. Ekkor lánc csörgés hallatszott majd halk nyöszörgés. Lassan kinyílt az ajtó és belökött egy beragasztott szájú, megbilincselt lányt. Sunshine! Elkezdtem kapálózni hogy oda kúszhassak hozzá, de a lánc fogva tartott, nem engedett. Ahányszor megpróbáltam előrébb jutni, a csuklómon és a nyakamon lévő láncok akadályoztak. Hol fuldokoltam, hol attól kellett tartanom hogy leszakad a csuklóm. Aztán folytatták a kérdezést és ha nem megfelelő választ adtam, legalábbis ők nem hitték el, belerúgtak a húgomba.

-Elég! Hagyjátok! Nem látjátok hogy megölitek ha így folytatjátok? Könyörgöm hagyjátok abba!

-AKKOR RENDESEN VÁLASZOLJ!!

Üvöltöttek rám öten. Hő!! Álljunk csak meg egy pillanatra! Mikor lettünk mi öten? Ezek mikor jelentek meg? Aztán egy hangos reccsenés. A reccsenést sikoly követte. Összerázkódtam. Eltörték Sunshine lábát.

-Sunshine!

Újra szabadulni próbáltam de nem ment. Az a nyomorult lánc! Meggátolt újra, és újra. Nem haladtam előre, ellenben a csuklóm fájt, és vérzett, a nyakamon az erek lüktettek, és szédültem.

-Ti.... mocs....kos.. fér..g..e..k......

Nem tudtam egyben kimondani a mondatot mert már csuklott is le a fejem, ájultam is volna el, de rám üvöltöttek újra.

-NEM BESZÉL VISSZA! VÁLASZOL A KÉRDÉSEKRE! NEM KOMMENTÁL, RÖVIDEN VÁLASZOL A KÉRDÉSEKRE PARANCSRA KIFEJTI! EZEN KÍVÜL KUSSOL!

Újabb reccsenés, sikoltás. De azt már csak ködösen érzékeltem csak, mert hullottam lefelé a sötétségben.

Legközelebb arra eszméltem föl hogy a lemenő nap sugarai táncoltak a cellában. Halkan kiáltásokat érzékeltem a folyosóról. Majd ahogy visszatért belém az erő egyre hangosabban hallottam a kiáltásokat. Aztán a padlóra néztem és ott láttam magam előtt Sunshine-t. Erőtlenül húztam kettőt a csuklómmal hátha gyengült a lánc, de csak annyit értem el hogy felszisszentem a fájdalomtól. Ránéztem a kezemre, és zöldes sárgás jam szerű folyadék szivárgott a sebből. Begennyesedett. Ez nem jó! Sőt ez a lehető legrosszabb. Ekkor tűnt fel hogy a hátamat nyomja valami. Hátrafordultam, és ekkor összerogytam mint egy zsák krumpli. Az oldalam lüktetett, a szememet meregettem hogy a homály ami elborította a látásom eltűnjön. Amíg a padlón próbáltam összeszedni magam, újra felfigyeltem a kiáltásokra. Egyre közelebb hallottam hogy néha felzengett néhány gurgolizáló hang, majd elhalt. Ahogy füleltem meghallottam hogy kardok csapódnak egymáshoz, csilingelnek, elválnak hogy aztán újra csilingelve összecsapjanak. Először nem értettem hogy miért csatáznak egymással, de aztán kivettem egy kiáltás felét:

-.....itt van!

Hogy kicsoda vagy micsoda azt nem értettem de reméltem hogy kiszabadít minket. Teltek a percek, már hallottam fülelés nélkül a kard csilingelést, a közeledő léptek zaját. Majd a megállt valaki az ajtó előtt egy súlyos bakanccsal és kulcsok zörögtek a kezében. Az ajtó nagyot nyikordult ahogy kitárult az idegen előtt az ajtó.

-Menjetek mielőtt erősítést küldenek. Nem kell félnetek, mindenki halott.

Bólintottam. Halkan szóltam hogy láncra vertek, mint egy kutyát. Odajött halkan suttogott két szót majd lepattantak a láncok. Megdöbbentett a tény hogy tudott varázsolni. Nem gondoltam volna hogy tud. Fel akartam állni de nem tudtam. Ahogy meg mozdultam összerogytam egyetlen mozdulattól és a bal oldalamat szorongattam, rájött hogy többről van szó mint eredetileg hitte. Halkan szitkozódott majd a jobb oldalamra görgetett és a kezét az oldalamra illesztette. Aztán fájdalmat éreztem és ezzel egy időben éreztem hogy a csont összeforr. Hálásan pillogtam rá, majd elment a többi cella felé hátha talál még valaki menthetőt. Ahogy tudtam olyan gyorsan feltápászkodtam, felkapartam a földről Sunshine-t, és elindultam kifelé. Ahogy kiértem az erdő felé vettem az irányt, hogy elbújhassunk. És jól tettem mert ha elindulok egy házhoz menedékért, akkor az éppen befutó erősítésbe futottam volna bele. Az hiányzott volna még nekünk! Gyorsan összeszedtem a maradék erőmet, és ha csak ideiglenesen is, de beforrasztottam a sebeinket. Aztán azon gondolkodtam hogyan jutunk haza, ekkor megjelent a megmentőnk. Egyedül volt, és futott. Ahogy beért az erdőbe elkapta a karom és felrántott a földről majd a húgomat is felkarolta és elloholtunk.

Később csak annyi tűnt fel hogy lassítunk és megkérdezi hol lakunk. Annyit mondtam neki hogy menjünk a tóparti házhoz. Ott láttam meg hogy elhozta a katanáimat. Meglepetten felkiáltottam és tiszta szívemből örültem hogy elhozta az értékesnek ítélt fegyvereket. Megbeszéltük a dolgokat majd ahogy tudta meggyógyította a sebeimet. Majd ahogy a hold elkezdett az égre kúszni, elkezdett nőni az erőm. Gyorsan rendbe szedtem magam, majd elindultam a kastélyhoz hogy lerendezzem a vámpírokat.

Bumm!!! Berobbantottam az ajtót! Szerintem egy dühös boszorkány belépőjének tökéletes. A vámpírok pillanatok alatt megjelentek, hogy megnézzék mi történt. Amikor megláttak engem, feketében, két katanával a vállamon, feltartott kézzel, láttam hogy a rémület eluralkodik rajtuk. Az egyik kitátotta a száját, és mint egy macska fújt. Én meg félre hajtottam a fejem és furán néztem rá.

-Ezzel mi volt a célod?

-Neked ahhosz szemmi köszöd!

Továbbra is fújt, csak most már sziszegett is mellé. Már kezdett zavarni hogy itt sziszeg, mint egy macska-kígyó mutáns szerűség. Így hát mit volt mit tenni elkezdtem futni felé. Útközben kihúztam a katanáimat a hüvelyükből. Így mindkét kezemben egy-egy katana volt. Kissé összegörnyedtem, behúztam a nyakam, a karomat a kardjaimmal, kissé oldalra nyújtottam, majd mivel vészesen közeledtem a vámpír felé, felugrottam. A jobb lábamat kinyújtottam, a hátamat kihúztam. És természetesen lobogott a hajam. Már majdnem elértem a lábfejemmel a fejét, amikor eszembe jutott, hogy ha eltöröm a nyakát nem hal meg. A kardjaimat, mint egy tört felhúztam a vállam fölé. Így amikor a lábfejem eltalálta a nyakát, hátra csuklott a feje én meg rá estem. Talpra ugrottam, a kardjaimat meg egymás mellé beledöftem a szívébe. Nyöszörgött még egy kicsit, majd elkezdett kiszáradni a teste. A vámpírok ha megölöd őket kiszáradnak. Pont úgy ahogy történt. Ránéztem a még életben lévő vámpírokra. Kis félelem látszott a szemükben, és mérhetetlenül sok döbbenet. Majd amikor legyőzték a sokkot nekem rontottak. De ez nem jött be, tekintve hogy boszorkány vagyok, és nem gyenge. Hátra löktem őket, de nem engedtem el őket. Mindegyiket egy-egy falhoz szorítottam. Szerencsére nem voltak messze a falak, így használhatom az egyik kedvenc fizikai támadásomat. Ám ekkor az egyik vámpír lecsúszott a falról. Nála van a szelenit! De ezt későn érzékeltem, így oda sprintelt hozzám és a bal oldalamhoz nyomta a kristályt. És így a seb gyógyító varázslat megszűnt. Hihetetlenül nagy fájdalom hasított az oldalamba. Ez nem igaz! Honnan tudhatta hogy a varázslatot feloldja a kristály? De most nem ez a fő gond. Sokkal nagyobb hogy már lement a nap, és sötét van. Ekkor a gondolataim is abbamaradtak a fájdalomtól. Oldalba rúgott. Hihetetlen, de ez a vámpír képes olyan alattomosan fájdalmat okozni, hogy fel se tűnik, csak akkor ha már érzem a fájdalmat. Továbbra is csak fájdalmat okozott. Ekkor rossz (legalább is neki rossz) helyre ütött, mert nem éreztem fájdalmat. Gyorsan összeszedtem magam, majd felemeltem a kezem, és ledöntöttem a felettünk lévő boltívet egyenesen a fejére. Éppen hogy csak sikerült elugranom. de még így is eltalálta egy nagyobb darab a lábam. Nem fájt. De nem voltam képes mozgatni. Ekkor csak annyit láttam hogy egy fekete bőr kesztyűbe bújtatott kéz állon vág. Hátra estem, és még csúsztam is pár métert!  Elkezdtem köhögni, de nem csak sima köhögés volt! Valami jött fel a torkomon. A tenyerembe köhögtem azt a valamit. Vér volt!! Ez nem jó! Egyáltalán nem! Még a maradék erőmet összekapargattam, majd a maradék 3 vámpír nyakát eltörtem. Odavánszorogtam az első vámpírhoz, és átdöftem a szívét. Ahogy elindultam a következő áldozatomhoz, feltűnt hogy mozog az amelyikre a boltívet ráomlasztottam. Odarohantam olyan gyorsan ahogy tőlem tellett és ledöftem. A következőt is megöltem, majd éreztem hogy kezd fogyni az erőm. Sietve bicegtem az utolsó felé, már csak egy lépés. Huh, odaértem de összerogytam. Kezdtem homályosan látni, felemeltem a katanám, szúrásra készen, de visszahullott a karom. Az az visszahullott volna ha nem jelenik meg valaki, és fogja meg a katana markolatát, és le nem súlyt vele. Felnéztem. Sunshine állt előttem és nem messze tőle az az ember állt aki megmentett minket a börtönből. Elmosolyodtam. Majd szép lassan átadtam magam a mély alvásnak, mivel tudtam hogy most már biztonságban vagyok.

A sors akarata?

A lány egy magas torony tetején áll. Széttárt karokkal, csukott szemmel. Gondolkodik. Mi értelme az életemnek ha nem dönthetem el melyik utat választom? Így jutott el a torony legtetejére. Azon elmélkedve van e értelme az életének. Ha van akkor nem ugrik le, ha nincs megmutatja hogy neki az élet nem más csak szenvedés. Vajon van valaki aki miatt érdemes élnie? Vagy csak zsupsz leveti magát a mélybe? Élni fog, vagy a sírokat gazdagítja a temetőben? Kinyitotta a szemét. A szeme tenger kék, a gyűlölettől és az undortól szikrázik. Elindul a tető széle felé. Úgy tűnik nincs miért élnie. Hátat fordít a tető szélének, széttárja a karját lehunyja a szemét és....

A fiú az íróasztalánál ül. Ő is gondolkozik. Miért nem lehetek szabad? Miért kell szenvednem? Miért? Miért.... miért??? Nem érti miért is jutott neki, az a sors ami. De nem sejti még, hogy ez a sors, nem csak rosszakat tartogat számára.

...ellöki magát. Zuhan, a haja mögötte lobog, mint egy zászló. A szeme csukva. Majd egy pillanat múlva kinyitja. Innen a kilátás csodálatos. A távoli hegyek hihetetlenül gyönyörűek, havas tetejükkel olyanok mintha sapkákban állnának, ki tudja mióta. A város látképe se utolsó, hiszen ahogy lassan vánszorog le a nap az égbolton, narancssárgás árnyalattal vonja be a város képét.Ugyan a magassága percről percre csökken, ő még mindig a tájat csodálja. Majd pár másodperccel később, a levegőben a hátára fordul, és becsapódik. De a szeme nyitva, nem párolog el belőle a szikra, mely azt bizonyítja, él.

A fiú rádöbben hogy nem csak ő van a világon, vannak szülei és rokonai akiknek fájdalmas lenne elveszíteni őt. Bele kell törődnie a sorsába, ha nem akar fájdalmat és csalódás hagynia maga után. Márpedig nem akar. Hirtelen feláll, kimegy a házuk elé. Ott felnéz az égre, és csak bámulja perceken keresztül.

A lány a hátán feküdve felnéz az égre:

Vajon csak én gondolom hogy ha Isten létezik akkor nem igazán érdekli a sorsom, ha nem akkor meg a Sors rossz viccet űz velem?
Gondolták egyszerre ugyanazt.

A fiú vissza sétál a szobájába, és elmegy zuhanyozni. Aztán megnézi, mikorra kell mennie dolgozni és lefekszik aludni.

Be sötétedett, Layla lassan feláll. Megnézi a földön a becsapódásának nyomát, aztán megvonja a vállát és haza sétál a házukba. Otthon, leül az íróasztalához és elővesz egy vastag spirál füzetet. Az asztalon lévő ceruzatartóból elővesz egy tollat. Kinyitja a füzetet és elkezd írni. Majd pár óra múlva becsukja a füzetet. Valahonnan kivesz egy kis kulcsot az íróasztala legfelső fiókját kinyitja beleteszi a füzetet és bezárja. Majd a tollat is elteszi és ő is megy aludni.

Másnap reggel 6 óra

Io reggel az utálatos ébresztő óra zajongására ébred. Felkel, megmossa az arcát, majd feltöltzik és munkába indul. Amikor odaér az fogadja hogy a cégnél, ahol nyári munkát végez, egy lány áll aki azt mondja, hogy ő Layla Corvin és az apja itt dolgozik, de nem engedik be.

Layla az apja munkahelye előtt áll, hogy behozzon neki egy fontos iratot amit otthon felejtett, de senki nem hisz neki. Ekkor megjelenik egy fiú, aki az épületbe tart, hogy dolgozni menjen.

-Szia! Beengedsz? Layla Corvin vagyok és az apámhoz, Martin Corvinhoz jöttem odaadni egy fontos iratot amit otthon felejtett.

-Persze gyere be nyugodtan!

-Oké köszii!!

Felliftezett a 10-re és be kopogott az apja irodájába. Majd benyitott és köszönt.

-Apa itt a szerződés!!!

-Köszönöm Layla.

-Van itt valami amivel elüthetem az időt?

-Hmm.... hát, menj és beszélgess Io-val. Ő nagyjából veled egyidős. De most hagyj dolgozni, kérlek.

-Oké majd találkozunk! Szia apa!

A lány elindult az 5. emeletre hogy beszélgessen a fiúval. Mikor megtalálta az irodát amit keresett megáll az ajtó előtt majd bekopogott.

Io irodájának ajtaján kopognak. A fiú feláll odamegy és ajtót nyit. Az ajtó előtt Layla áll.

-Mit keresel itt??

-Apa mondta hogy ha szeretnék beszélgethetek veled.

-Nem bánom, gyere be.

Io elállt az útból és beengedte a lányt.
De meggondolja magát amikor a lány elkezd beszélni, ami tulajdonképpen nem is beszélgetés hanem vallatás.
-Mi a neved?
-Hány éves vagy?
-Mióta dolgozol itt?
-Tetszik az állás?
Stb... stb...stb...
És a válaszok:
-Io Masaomi.

-19.

-1 hónapja.

-Nem rossz de lehetne jobb is.

Órákig beszélgettek végül megjelent Layla apja hogy ideje indulniuk. Elment a 

lány, majd Io is nemsokára indult.

A lány a hazaúton azon gondolkodott hogy a fiú vajon megkedvelte-e őt. Bár ő maga sem értette miért aggódik ezen.

Napról napra közelebb kerültek egymáshoz, eljártak moziba, mekizni, amit tudtak együtt csináltak. Layla időközben szerelmes lett Ioba, és a fiú is belé. De nem merik elmondani a másiknak hogy mit éreznek. Szereztek új barátokat is, két lányt, Yunot és Sakit, és egy fiút Kazukit.

Layla egyik nap áthívta Sakit. Ugyan félt egy kicsit hogy Saki mit fog szólni ha megtudja miért is hívta át.

Saki szemszöge!!!!!

Amikor Saki megérkezett azt hitte rossz címre jött. Egy hihetetlenül nagy és gyönyörű sárga ház előtt állt ami már nem is ház volt hanem palota. 3 emelet magas, erkélyes és majdnem olyan kertje van mint egy albarétum, és még szökőkútja is van. Ilyen elképesztő házat még életében nem látott. Először azt hitte hogy rossz címre jött, de a cím stimmelt ergo nem valószínű hogy tévedett. Becsöngetett, és várt. Majd pár másodperccel később egy 40 év körüli férfi sétált ki a házból és ajtót nyitott. Megkérdezte kit keres, majd beengedte. Felemelt egy telefont, tárcsázott majd beleszólt:

-Kisasszony, egy bizonyos Saki keresi, fogadja?

Hogy a "kisasszony" mit válaszolt Saki nem hallotta de sejtette.

-Azonnal felküldöm, kisasszony.

-Menjen fel az emeletre majd balra a 3. ajtó Layla kisasszony szobája. 

Saki elindult a lépcsőn és figyelte a berendezést. A falon hihetetlen festmények lógtak, kissé 20. századi benyomást keltett a ház belseje, mégis modern.Megdöbbentőnek találja hogy Layla ilyen helyen nőtt fel és egyben hihetetlennek is, hogy az ő barátnője.

-Szia!

-Saki!!! Szia!!

Megölelték egymást majd elkezdtek beszélgetni. Sakinak feltűnt hogy a lány különösen sok kérdést tesz fel a randizásról.... és Io-ról is.

-Layla....

-Te szerelmes vagy !?

-Öööö.... izé..... n-ne-nem m-miért lennék?

-Mondod ezt vörösen....

-Oké na, egy kicsit.

-Kibe?

-I-Io-ba....

Pity. Pity. Smst kaptak mind a ketten.

 Megyünk majd szombaton moziba??? Most lesz a Zombi Apokalipszis premierje.  Yuno
-Menjünk?
-Ja, miért ne?

Io a Sunshine utca sarkán vár. Majd egyszer csak feltűnik Layla és Saki, majd Yuno és Kazuki. Így mindenki megérkezett tehát mehetnek a moziba. A moziban sorban állnak a jegyekért, aztán vesznek popcornt és kólát. Mikor beérnek a terembe megkeresik a sötétben a helyüket majd leülnek. (ülésrend: Io, Layla, Saki, Yuno, Kazuki) A film azzal indul hogy egy zöldes szín árnyalatú ember tűnik fel, aki meglát egy embert és rátámad. Tulajdonképpen ez eddig nem ijesztő, de amikor csapatostul vonulnak át a vásznon és egy-két embert üldöznek majd elkapják, és a csodálatos hangeffekteknek köszönhetően úgy halljuk mintha mi magunk is ott lennénk. Egy velőt rázó sikoly következett, itt Layla nagyon megijedt és ez Io-nak is feltűnt, ezért megfogta a kezét. A film végén elengedte, mert nagyon zavarban volt mivel eddig soha nem fogta egy lány kezét egy moziban. A mozizás után azt beszélték meg hogy a Summer Pizzában esznek egy sonkás-sajtos pizzát.

Layla a filmből alig fogott fel valamit, mert végig azzal volt elfoglalva hogy Io fogta a kezét. De a fiú, a lány nagy bánatára, a film végén elengedte a kezét. Majd el is mentek pizzázni, és elpusztítottak egy fenséges sajtos-sonkás pizzát. Beszélgetni kezdtek, repült az idő, csapongtak a témák között majd azon kapták magukat hogy besötétedett. Elindultak együtt hazafelé, majd szép lassan mindenki elment arra amerre lakik, csak Io és Layla maradtak. A fiú hazakísérte a lányt. Amikor a lány belépett az ajtón, madarat lehetett volna fogatni vele, annyira boldog volt. Boldog volt, mert Io hazakísérte. A elkövetkező napokban egyre többször jártak el valahova közösen, majd később csak Layla és Io. Elkezdtek kiderülni a titkaik, egyre többet tudtak egymásról.

Io először nem hitte hogy igaz, de miután Layla megmutatta a nyomot, végre elhitte hogy a lány valóban egy magas torony tetejéről ugrott le, és túlélte. Majd Layla azt is elmondta hogy a kínjaitól akart megszabadulni, mivel az osztálytársai hercegnőként tekintettek rá, és gúnyolták is ezért. Ő meg nem is, és nem is akar hercegnő lenni. Majd Io is elmondta hogy ő is utálja az osztálytársait. Elmondta hogy vehessen magának egy laptopot elkezdett dolgozni, hogy legyen pénze, mert a szüleit lakás felújítás miatt nem akarja terhelni. Azonban az osztálytársai elkezdték öregembernek hívni. Ezt ő is utálja akárcsak Layla, hogy őt meg hercegnőnek hívják. És hát ezért akart Layla öngyilkos lenni, Io is gondolt erre, d nem akarta hogy a szüleit egyedül hagyja ebben az őrült világban.

Kb. egy hónap múlva, Laylával beszélni akart az anyja és így elmentek egy kisebb hegyhez. A lány nem értette hogy ez miért kell de belement.
-Layla lassan 18 leszel ideje tudnod mi is vagy...
A lány először megdöbbent majd megijedt. Ekkor anyja kisétált a szirt szélere melyen álltak. Ott egyszer csak elrugaszkodott majd eltűnt Layla szeme elől. Nem látta lefelé zuhanni. Majd felette szólalt meg az anyja selymesen lágy hangja.
-Angyal vagy!
Layla nem tudott szólni a döbbenttől. Majd tett egy kísérletet szárnybontásra és hihetetlen módon egy hófehér szárny nőtt ki a lapockájából. Felemelte a szárnyát és nézegette.
-Layla ha  repülni szeretnél képzeld azt hogy madár vagy, aki a légáramlatokon vitorlázik.
A lány legnagyobb döbbenetére működött, és hatalmas köröket írt le a levegőben. Még gyakorolt egy kicsit hiszen a szárnyai még gyengék. Majd Io-val találkozott és megmutatta hogy miért  nem halt meg.
-Te tényleg egy angyal vagy!
-Úgy gondolod?
-Igen!
Mosolyogva leszállt Io elé. Io közelebb lépett és megcsókolta. Layla először megdöbbent majd viszonozta a csókot.